"Nehéz megmagyaráznom, kislányként miért határoztam el, hogy gésa legyek. Miért dönt úgy egy szüleit rajongásig szerető gyermek, hogy elhagyja őket? Erre próbálok magyarázatot adni.”
Hosszú esztendők kellenek ahhoz, hogy elsajátítsa mindazt, amire egy gésának szüksége van. Megaláztatásokkal és büntetésekkel kell szembenéznie, de mindvégig az az erő és elszántság hajtja, hogy kiváló táncos és országának leghíresebb gésája legyen. Az álom beteljesült, Mineko több, mint egy évtizeden át Japán leghíresebb gésája volt. Történetét abban a reményben írta meg, hogy az majd segít fellebbenteni a fátylat Japán kulturális történelmének misztikus és félreértelmezett világáról, mely a gésákat körüllengi.
Ez a könyv szolgált alapul Arthur Golden: Egy gésa emlékiratai című regényéhez, amelyből nemrég nagysikerű film is készült.
Mineko Iwasaki |
A könyv és én, avagy miért pont ezt?
Mert láttam a Golden regényből készült filmet, és "olvastam" azt a könyvet is. Az olvasás itt azért idézőjeles, mert hangoskönyvhöz volt szerencsém. Isteni volt! Pécsi Ildikó hangja telitalálat Sayurihoz, az aláfestő-hangulatkeltő zajok pedig odavarázsolták a szobámba a helyszíneket. Aztán megtudtam, hogy Golden könyvének van "eredetije", és nagyon, de nagyon kíváncsi lettem rá. Meg úgy általában a gésakultúrára- így Lobo várólista-csökkentő játékára felvettem ezt a könyvet is. (Ha lúd, legyen kövér alapon Ursula Richter: A gésa mosolya- című könyvével együtt.) Tehát ezek az előzmények az A gésák gésája olvasáshoz.
Történet helyett összehasonlítás:
Illetve... Nem is nagyon lehet összehasonlítani. Az egyik szépirodalmi regény, a másik életrajz. Az, hogy akadnak benne azonosságok, akár a véletlen műve is lehetne. Persze vannak beazonosítható karakterek, akiknél egyértelmű, hogy milyen szerepet kaptak Golden regényében. Ha nem tudnám, hogy Iwasaki életéből íródott Sayuri története, talán elsiklanék a hasonlóság között. (Nem igaz, én nem siklanék el felette. Csak valahogy érzékeltetni szeretném, hogy mennyire más a két történet.)
Vélemény:
Borító: Nem tetszik. Bár könyvtári példányhoz volt szerencsém, s a védőborító már nincs rajta. A bejegyzés elején található fehér külsőhöz jutottam hozzá, ez pedig számomra annyira... Semmitmondó. Meglehet, a külső borító talán ilyen fekete alapú volt, mint itt. Ez egy fokkal jobb, de a külföldi kiadások borítóját elnézve nem értem: miért kell mindent megváltoztatnunk?
Fordítás: Gyalázatos! Egyszerűen képtelen vagyok elhinni, hogy ezt így adták ki! Egy alapjáraton érdekes (bár nehéz nyelvezetű) könyvből csináltak valami majdnem máglyára valót! Komolyan csak azért olvastam végig, mert némi mazochista hajlammal rendelkezem. Akik ismernek, tudják- eddig a negatív csúcsot nálam Christine Feehan: Sötét Hercege vitte. Jelentem: A rekord megdöntve. Ettől viszont szomorú vagyok. Eddig úgy tudtam (és erre neveltem a gyermekeimet is), hogy aki sokat olvas, annak óhatatlanul javul a helyesírása, a fogalmazókészsége. Ez mára nem igaz. Addig nem is lesz igaz, amíg így ki mernek adnak egy könyvet. Szégyen a köbön!
Abba én nem kötök bele, hogy milyen átírással alkalmazzák a japán neveket, szavakat. Ez nem zavarja annyira a szememet, és az olvasási élményemet sem csökkenti. De az ismétlődő mondatok, hovatovább az egymásnak ellentmondó-de egymást követő mondatok kiakasztanak. Az önellentmondás lehet a szerző hibája, de a magyartalan szavakért, mondatokért nem lehet ő(ke)t hibáztatni.
[....] Gondoltam kimásolok ide pár rettenetes mondatot, de ez hamvába holt ötlet. Ahhoz újra kéne olvasnom a könyvet, hogy megtaláljam és szó szerint idézzem azokat, amik (nálam) kiverték a biztosítékot. Sry, de ennyire nem vagyok mazochista!
Azért van plusz pont a könyv javára: akadnak benne képek! Nem sok, de arra épp elég, hogy hihetővé tegyék Mineko történetét azok számára, akik (mint jómagam) sosem hallottak erről a világhírű geikóról.
Egykor és most |
Twiggy, a szupermodell kyotoi gésákkal. Balra a fehér kimonós Maiko: a híres Mineko Iwasaki. A kép forrása |
Summa summárum: Egy szó mint száz: Örülök, hogy túl vagyok rajta. Így már csak 11 könyv vár rám a Lobo-féle játékban. Az más kérdés, hogy előszeretettel olvasok várólistán-kívüli könyveket. Talán ezért nem csökken soha, az a bizonyos lista?!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése