Gabrielle Wittkop: A nekrofil

 A fülszöveg: Ha létezik könyv, ami megosztja olvasóit, és a legszélsőségesebb véleményeket váltja, provokálja ki, A nekrofil kétségkívül ezek közé tartozik. Hőse, Lucien, a mindig fekete ruhát viselő párizsi régiségkereskedő egyaránt kedveli a nőket és a férfiakat, feltéve hogy megfelelnek egyetlen követelménynek: ne legyenek immár az élők sorában. Magányos szenvedélye a messzi gyermekkorban gyökerezik. Anyja halálával megrázó körülményeit, a gyász színei és díszletei, az a bizonyos szövőlepke illat, amit halottak párállanak maguktól, egy életre erre a magányos szenvedélyre ítélik. Mígnem… Lucien váratlanul szerelmes lesz. Az Ő kedvesei azonban, a természet elrendelése folytán csupán rövid időt tölthetnek nála. És akkor Lucien felveszi a reménytelen küzdelmet a halál ellen, a semmi ellen, amibe mindenki áttűnik egyszer. Ezzel a szép és reménytelen harccal emelkedik ki a példátlan naplóregény a szokványos rémtörténetek sorából, és válik a szerelem, a magány, a sors ellen vívott küzdelem költeményévé.   


Előzmények:  @Jeffi mesélt róla először, addig azt sem tudtam a könyvről, hogy létezik. Most vagy én nem nézek/hallgatok/olvasok kellő mennyiségű médiát, vagy nem vert fel akkora port a könyv megjelenése, mint hinné az ember... Tehát, Jeffi reklámja megtette a kellő hatást, kíváncsi lettem erre a naplóra. Várólistára tettem, előrelátható olvasási időpont nélkül. (A könyvtárban nem szándékoztam rákérdezni, vessetek meg érte-onnan nem hoztam volna ki.) Aztán jött az a bizonyos Molytali, ahová mi jó korán elindultunk. :) Olyan korán, hogy bőven volt időnk alaposan körülnézni a Múzeum körút összes antikváriumában. És, ha már ott jártunk, akkor természetesen a Könyvudvarban is. Na, OTT tettem a magamévá vettem meg magamnak, így most már saját példánnyal rendelkezem.


A könyv:   Nem mondom, hogy  néhol nem borzadtam el... De többekkel ellentétben engem egyszer sem fogott el a hányinger. Inkább kérdések vetődtek fel bennem:
Vajon mennyire befolyásolta Lucien vonzalmának kialakulását az anyja halálakor (véletlenszerűen) átélt első gyönyör? Ha kapott volna a sorstól még 5 percet, mielőtt a halottas szobába hívják, normális emberré vált volna? Vagy a hajlam már benne volt előtte is? Ha időben észrevették volna rajta, akkor "kikezelhették" volna?
Azt nem írom le, mert már sokan megtették, hogy meglepő az írónő témába vágó tudásszintje... (Hopp, mégis leírtam!) Lusta vagyok, nem nézek utána, hogy miket írt még ezen kívül (ha írt mást is)-vagy, hogy esetleg neki, vagy bármely rokonának van-e kórházi, proszektúrai  tapasztalata. (Talán elbeszélgetett egy elítélt nekrofillel...)
A könyv rövid, gyorsan olvasható. A vége (szerintem) ránk van bízva. Legalább két befejezést el tudok képzelni hozzá.
Nem bántam meg, hogy megvettem és talán furcsán hangzik, de nem fogom elsüllyeszteni a polc mélyére. Lesz még belőle újraolvasás. Egészen biztos vagyok benne. Majd...     


Ez a könyv a Molyon