Ta-mia Sansa: A menekülés éve

„Kezdődik! Apa, kezdődik!”

Mármint izééé… Szóval íme a Gender Krónikák kezdő kötete! (Nem ér megkérdezni, hogy miért nem ezzel kezdtem az olvasást! Mentségemül csak annyi szolgálhat –talán-, hogy nem is kronológiai sorrendben íródik a regényfolyam…) Tehát,
A menekülés éve:

Tartalom (röviden):  A címe árulkodó.  Arról szól, hogyan és miért hagyta el az emberiség egy meghatározott csoportja a földet, hogy új hazát keressen.
(hosszabban): Lélektani regény, melyből megismerjük Sandra Manul életét. Végigkísérhetjük az úton, ahogy a ’yorki maffiavezér fiának -Carlosnak-  első emberéből Sandy Hledából, a könyörtelen és kegyetlen halvillei bandafőnökből Sandra Manul-lá válik- James Manul Ítélő jámbor, szelíd feleségévé; a maszkulin behajtóból igazi cicababa lesz, akiről senki nem feltételezi bűnöktől mocskos előéletét. Az új külső mindenkit megtéveszt- de az ujjlenyomat árulkodik, és Sandrát utoléri a múlt. Rátalálnak régi társai (beosztottai), akik immár öt éve keresik, és elküldik az első figyelmeztető-fenyegető jelet: egy híradás időpontját. A híradót megnézve Sandra rádöbben a veszélyre, és emlékezni kezd a történtekre.

Mi ezekből az emlékképekből ismerjük meg a múltját, és közben éljük vele jelenét. A jelent, ahol a Föld vezetősége titkon ESP érzékelőket ültet kísérleti alanyokba, melyekkel behatárolhatják minden ember spirituális képességét. A cél: kiirtani a magas ESP számmal rendelkező lakosokat, a gondolkodókat, akiket nem lehet birkaként vezetni…  A jelent, ahol a pavonisok már kapcsolatba léptek az emberiséggel, és épp egymás kultúráját tanulmányozzák. A jelent, ahol Sandrának és társainak meg kell győzniük a Pavonis küldöttet arról, hogy a föld lakosságának nagy része ártatlanul veszélyben van, és rá kell vennie, hogy megszegve a Homo-Pavonis egyezményt segítsenek a „kiválasztottaknak”.

Főbb (vagy fontos jelentőségű) szereplők:

A rosszak:
Carlos Carvani: Halville kisfőnöke, az ottani „családfő”. Elkapja az őt üldöző Robert Hledá nyomozót és családját. Karlát a férje (és kislánya) szeme láttára megerőszakolják és élve felgyújtják, majd az akkor hat éves Sandyt Carlos az ölébe veszi és a kislány ujját a ravaszra téve lövi le az apát. A gyermeket magához veszi, hogy így legyen teljes a bosszúja. Az őt üldöző rendőr lányából nevelteti ki legjobb-legmegbízhatóbb emberét.
Matthew Elliott, Ben, Eric: Carlos bandájának tagjai, ők ellenzik Sandy főnöki mivoltát. Szívből gyűlölik a tényt, hogy nő került közéjük, pláne, hogy ők lettek az alárendeltek.
Michael Host: Szintén bandatag, de a többiekkel ellentétben Ő a maga módján kedveli Sandyt.  Talán mert ő is kívülállónak számít, hisz meleg. Szerencséjére ezt a tényt nem tudják rábizonyítani- az az életébe kerülne-, de sejtik. Félti a lányt a többiektől, és lehetőségeihez képest védi. Már, amennyire ez ebben a közegben lehetséges…
Sandy Hledá:  Az egykori kislányból 18 évesen lesz Carlos első embere, és elődeihez képest ő sokáig a helyén is marad. Mivel nőként kell férfiakat irányítania, hamar rájön, hogy nem hibázhat. Tiszteli (sőt, szereti) Carlost, akiben a megmentőjét látja, bármire képes a férfi elismeréséért. Szó szerint bármire.
A neve egyet jelent a rettegéssel, kőkemény férfiak rondítanak maguk alá egyetlen pillantásától. Férfias jelenség, rövid-tépett haj, izmos váll, leszorított „nincs is” mell, férfiruha.
Alfredo Gottingham:  Az EOSZ (Egyesült Országok Szövetsége) újonnan választott Elnöke, az egész világ ura. A reményekkel ellentétben nem jobb, mint elődje volt- sőt. Elrendeli az ESP kísérleteket,  hogy elejét vegye (avagy megszüntesse) az emberi gondolkodást, így is növelve a birkaként terelhető fogyasztók számát profitorientált világában.

A jók:
Gregory Manul: Pap, egyike az utolsóknak. Ebben a világban már majdnem üldözik a hitet. Greg lesz az, aki megmenti a fagyhalálra ítélt, törött lábú, fához „szegezett” Sandyt. Menedéket nyújt neki, és segít (szó szerint) új emberré válnia. Nem véletlen a névazonosság: Ő James Manul bátyja.

James Manul: Ítélő, az egyetlen „tiszta” a politikusok között. Ahhoz, hogy elfoglalhassa a megüresedő helyet, biztos családi hátteret kell mutatnia. Bátyja tanácsára veszi nőül Sandy Hledát, és állja minden költségét az átalakító műtéteknek. Úgy gondolja, mindketten jó üzletet kötöttek. Neki lesz felesége (olyan külsővel, amilyet a világ elvár tőle), Sandy pedig új életet kezdhet. Tudja, hogy a lány menekül- de nem tudja az igazi okot. Az egyezség szerint csak a külvilágnak játsszák el a szerető hitvesi párt, de James jó ideje valóban szereti nejét. Hogy miért nem árulja el neki? Annak bizony nyomós oka van!
Adam Kowalsky: A Manul család sofőrje. Engem kicsit emlékeztetett „Joe vulkánja”-nak sofőrjére, és nem csak azért, mert ott is fekete a férfi. J Adam az a fajta  alkalmazott, amilyet (ha gazdag lennék) én is szeretnék magamnak! Afféle mindentudó, aki igyekszik jó tanácsokkal szolgálni asszonyának.
Peter Tysee:  Tom Lyes társa, James Manul egykori diáktársa, legjobb barátja-rendőr. A mai napig tartják a kapcsolatot egymással. Kedveli és tiszteli Sandrát egészen addig, amíg a szerény cicababát látja benne- de ahogy a nő (mondjuk úgy) „fölé kerül” kiderül, hogy bizony él benne a hímsovinizmus.
Ő mutatja be Tomot Manuléknak.
Tom Lyes: Kedvenc karakterem a regényben. J Magának való, bunkó (Olyan dr. House feeling), borostás, bőrkabátos, „senkitnemtisztelek” fazon. Megáldva (megátkozva?) a szaglás képességével. Őt ismerve új értelmet nyernek a „jó szimatú nyomozó” és a „valami bűzlik a dologban” kifejezések. Tom a szó szoros értelmében kiszagolja a bűnt. A legkisebbtől (megszegett ígéret) a legnagyobbig (gyilkosság). És Peter elviszi őt Manulékhoz az egyik szokásos összejövetelre. Tom attól tart, hogy megint találkozik egy „bűzlő” politikussal, de rá kell döbbennie, hogy James „tiszta”. Ellenben az Ítélő szolid, szerény, szótlan felesége… Hát igen… Tomnak nincs szüksége ujjlenyomatra. Azonnal rájön, hogy miféle bűnök terhelik Mrs. Manult, hisz minden rossz dolognak saját szagnyoma van. Hogy rendőr létére miért nem tartóztatja le azonnal az asszonyt? Na, ennek is nyomós oka van! :D
Pavonis:  Az idegen faj földi képviselője. Neve nincs, illetve az ember számára nem kimondható-így fajtája nevével szólíttatja magát. Szelíd. „Az ágy előtt felejtett mamuszban is több az agresszió, mint a pavonisokban.”  Tárgyalópartnerei izoláltan tartják, így nem értesül a földön dúló agresszív viselkedésről. A Homo-Pavonis egyezmény értelmében nem szólhatnak bele egymás természetes fejlődésébe. Képtelen elhinni Sandra állításait a veszélyről, hisz nekik még a „háború” jelentését is el kellett magyarázni. Nem hiszi, hogy bármely értelmes faj számára többet jelentenek anyagi javak az életnél. Állításait bizonyítandó, Sandra engedélyt ad a mentális kapcsolatra, így a pavonis elborzadva veszi tudomásul, hogy minden igaz, amit a nő állított, és hajlandó rávenni népe véneit, hogy az egyezményt felrúgva segítsenek a kiválasztottaknak. Pavonis megígérteti Sandrával, hogy nem hordja szét a galaxisban ezt a fertőt.
Rebeca:  Igazi mellékszereplő. Egyetlen hírben találkozunk a nevével, és egyetlen emlékben jelenik meg. Mégis fontos momentuma a regénynek az ő személye. Róla szól az a híradás, amire névtelenül felhívják Sandra figyelmét, és ő az, aki miatt Sandy annak idején megtesz valamit-amit maga sem ért. Ha nincs Rebeca- talán soha nem lesz Sandy-ből Sandra.
Sandra Manul:  Tipikus „plázacica”. Tűsarkakon közlekedő bögyös, faros, darázsderék. Ránézel, és tudod, hogy semmi más dolga nincsen, mint szépnek lenni.  Esze egy szál se, talán kettőig se tud számolni. Na, erre a klisére hazudtol rá Sandra. Bár a külseje egy „buta libáé”, azért az eszét nem vették el a műtőben. Sajnálatos, hogy a tükörbe nézve nem látja önmagát. Bántja a múltja, bántja az a színjáték, amit nap mint nap végig kell csinálnia. Kötelező jelleggel tér be az üzletekbe megvenni a sokadik felesleges rúzst, vesz rész számára unalmas partikon- mert ezt elvárják attól a társadalmi osztálytól, ahová most tartozik. Minden öröme kimerül a nyilvánosság előtt váltott ölelésekben és apró csókokban. Igen, titkon ő is évek óta szereti a férjét. És Ő sem mondja el neki. (a hülyék!)  Így aztán Sandra élete merő unalom, hasztalanság. De legalább biztonságban van. Egészen addig, míg érkezik a telefonjára egy névtelen üzenet, és ő rájön, hogy nem csak saját maga-de minden szerette veszélyben van. Sandra Manulban pedig lassan felébred Sandy Hledá újkori verziója.

Vélemény: 
Keretbe íródott. Kha-ra Noire: Manul kora című könyvének előszavát kapjuk részletként az elején bevezető helyett, és ugyanebből a könyvből az utóhangot zárszóként. Ez utóbbi előrevetíti kicsit a következő rész(ek) tartalmát. Kha-ra Noire korában ugyanis ez már a történelem. (Ismerős a Kha-ra Noire név? Nem véletlen!)
Nagyon szerettem ezt a részt is!  Annyira olvastatta magát, hogy nem vettem észre az esetleges hibákat. (Ha voltak egyáltalán…) kétszeri nekifutásra ki is olvastam. Ez pedig -figyelembe véve, hogy gépen olvastam és a szemem sem 100%-os -komoly elismerés! Alapból rajongok a lélektani regényekért, a jellemfejlődések kibontakozásáért,  Sansa pedig most is remekelt. A karakterek élnek, bármelyiket el tudom képzelni valóságos alaknak. Még mindig a Lélektelen a kedvencem, de A menekülés éve is dobogós helyezést kapott tőlem. (Vajon hány regény fér egy dobogóra?)

Miért ne olvasd el?
- Mert nem a szokásos Sansa stílusban íródott. A legközelebb a Lélektelenhez áll (az írónő saját bevallása szerint), így akik a pörgősebb részeket szeretik, talán unatkozni fognak.  (Magukra vessenek- én imádtam!)
- Mert akad benne igazán gyomorforgató jelenet. Nem azt mondom, hogy másképp kellett volna megírni: ez így volt élethű. Brutális - de hiteles. Csak készítsd elő a gyomrod, ha túl érzékeny lenne.

Miért olvasd el?
- Mondjuk azért, mert ez a GK első része! J
- Mert megdöbbentő a hasonlóság a valóság és a fikció között.
- Mert megtudhatod, hogy mi történik olyankor, ha Sansa „a mészáros” egy kicsit nem figyel… (Feltűnően kevés szereplő halt meg, és van benne olyan jelenet, hogy hűűűű!)
- Mert találkozhatsz benne élő pavonissal! (A többi -már megírt- részben ők már kihaltak…)

Kedvenc karakterek:
Tom Lyes ♥♥♥♥
Sandy Manul ♥♥♥ (Nem véletlen a névnek ez az összetétele!)
James Manul  ♥♥♥
Greg Manul ♥♥
Adam Kovalsky ♥♥
Mike Host ♥

Legborzasztóbb jelenet(ek):
-Sandy „felvételije”
-Sandy és a dugóhúzó
-Carlos haragszik…
-Mike és Sandy a parkban

Kedvenc jelenet(ek):
-Sandra és Pavonis
-Tom vallomása
-James hazaér… ;-)
-Sandra kiosztja a feladatokat



A felhasznált képeket Ta-mia Sansa alkotta, minden jog őt illeti!

Mineko Iwasaki: A gésák gésája

A fülszöveg:
"Nehéz megmagyaráznom, kislányként miért határoztam el, hogy gésa legyek. Miért dönt úgy egy szüleit rajongásig szerető gyermek, hogy elhagyja őket? Erre próbálok magyarázatot adni.” 
Hosszú esztendők kellenek ahhoz, hogy elsajátítsa mindazt, amire egy gésának szüksége van. Megaláztatásokkal és büntetésekkel kell szembenéznie, de mindvégig az az erő és elszántság hajtja, hogy kiváló táncos és országának leghíresebb gésája legyen. Az álom beteljesült, Mineko több, mint egy évtizeden át Japán leghíresebb gésája volt. Történetét abban a reményben írta meg, hogy az majd segít fellebbenteni a fátylat Japán kulturális történelmének misztikus és félreértelmezett világáról, mely a gésákat körüllengi.
Ez a könyv szolgált alapul Arthur Golden: Egy gésa emlékiratai című regényéhez, amelyből nemrég nagysikerű film is készült.

Mineko Iwasaki

Mineko Iwasaki ötéves kislányként, szüleitől örökre elválva kerül az egyik leghíresebb kiotói gésaházba. A tanulás évei nagyon szigorúak, állandó büntetésekkel és megaláztatásokkal kell szembe néznie. Minekót azonban mindvégig az az erő és elszántság hajtja, hogy országának leghíresebb gésája legyen. Az álom beteljesült, Mineko több, mint egy évtizeden át Japán leghíresebb gésája volt. Önéletrajza betekintést ad a gésák rejtett világába. (Új könyvpiac) 

A könyv és én, avagy miért pont ezt?

Mert láttam a Golden regényből készült filmet, és "olvastam" azt a könyvet is. Az olvasás itt azért idézőjeles, mert hangoskönyvhöz volt szerencsém. Isteni volt! Pécsi Ildikó hangja telitalálat Sayurihoz, az aláfestő-hangulatkeltő zajok pedig odavarázsolták a szobámba a helyszíneket. Aztán megtudtam, hogy Golden könyvének van "eredetije", és nagyon, de nagyon kíváncsi lettem rá. Meg úgy általában a gésakultúrára- így Lobo várólista-csökkentő játékára felvettem ezt a könyvet is. (Ha lúd, legyen kövér alapon Ursula Richter: A gésa mosolya- című könyvével együtt.) Tehát ezek az előzmények az A gésák gésája olvasáshoz.

Történet helyett összehasonlítás:

Illetve... Nem is nagyon lehet összehasonlítani. Az egyik szépirodalmi regény, a másik életrajz. Az, hogy akadnak benne azonosságok, akár a véletlen műve is lehetne. Persze vannak beazonosítható karakterek, akiknél egyértelmű, hogy milyen szerepet kaptak Golden regényében. Ha nem tudnám, hogy Iwasaki életéből íródott Sayuri története, talán elsiklanék a hasonlóság között. (Nem igaz, én nem siklanék el felette. Csak valahogy érzékeltetni szeretném, hogy mennyire más a két történet.)


Vélemény:


Borító: Nem tetszik. Bár könyvtári példányhoz volt szerencsém, s a védőborító már nincs rajta. A bejegyzés elején található fehér külsőhöz jutottam hozzá, ez pedig számomra annyira... Semmitmondó. Meglehet, a külső borító talán ilyen fekete alapú volt, mint itt. Ez egy fokkal jobb, de a külföldi kiadások borítóját elnézve nem értem: miért kell mindent megváltoztatnunk? 


Fordítás: Gyalázatos! Egyszerűen képtelen vagyok elhinni, hogy ezt így adták ki! Egy alapjáraton érdekes (bár nehéz nyelvezetű) könyvből csináltak valami majdnem máglyára valót! Komolyan csak azért olvastam végig, mert némi mazochista hajlammal rendelkezem. Akik ismernek, tudják- eddig a negatív csúcsot nálam Christine Feehan: Sötét Hercege vitte. Jelentem: A rekord megdöntve. Ettől viszont szomorú vagyok. Eddig úgy tudtam (és erre neveltem a gyermekeimet is), hogy aki sokat olvas, annak óhatatlanul javul a helyesírása, a fogalmazókészsége. Ez mára nem igaz. Addig nem is lesz igaz, amíg így ki mernek adnak egy könyvet. Szégyen a köbön!

Abba én nem kötök bele, hogy milyen átírással alkalmazzák a japán neveket, szavakat. Ez nem zavarja annyira a szememet, és az olvasási élményemet sem csökkenti. De az ismétlődő mondatok, hovatovább az egymásnak ellentmondó-de egymást követő mondatok kiakasztanak. Az önellentmondás lehet a szerző hibája, de a magyartalan szavakért, mondatokért nem lehet ő(ke)t hibáztatni.
[....] Gondoltam kimásolok ide pár rettenetes mondatot, de ez hamvába holt ötlet. Ahhoz újra kéne olvasnom a könyvet, hogy megtaláljam és szó szerint idézzem azokat, amik (nálam) kiverték a biztosítékot. Sry, de ennyire nem vagyok mazochista!
Azért van plusz pont a könyv javára: akadnak benne képek! Nem sok, de arra épp elég, hogy hihetővé tegyék Mineko történetét azok számára, akik (mint jómagam) sosem hallottak erről a világhírű geikóról.

Egykor és most

Mineko:  Egyáltalán nem szimpatikus a személyisége. Kiskorától kezdve vannak dolgai, amiket én személy szerint nem tudok hová tenni. Tiszteletreméltó a céltudata (Bár kicsivel később mintha azt írta volna, hogy csak azért mondott igent az adoptálásra, mert mindig az ellenkezőjét mondta annak, amire gondolt. Fura...) Mindenesetre valóban rengeteget küzd azért, hogy híres táncos lehessen belőle. Ugyanakkor beképzelt, nagyképű, olyan "ki, ha én nem", önmagát tévedhetetlennek hiszi. S bár vicces a jelenet elképzelve; elég hihetetlen az is, hogy nem tudta, hogy áram kell a porszívónak a működéshez, vagy, hogy miképp lehet működésre bírni a gáztűzhelyt. 

Twiggy, a szupermodell kyotoi gésákkal. Balra a  fehér kimonós Maiko: a híres Mineko Iwasaki.
A kép forrása

Summa summárum:  Egy szó mint száz: Örülök, hogy túl vagyok rajta. Így már csak 11 könyv vár rám  a Lobo-féle játékban. Az más kérdés,  hogy előszeretettel olvasok várólistán-kívüli könyveket. Talán ezért nem csökken soha, az a bizonyos lista?!

Ta-mia Sansa: Forradások

Egy újabb Sansa remekmű, amelyet volt szerencsém olvasni. Az eddigiekkel ellentétben ez a regény (inkább novellagyűjtemény) nem igazi folytatás. Kronológiailag a Sötét Hórusz után következik, de nem viszi tovább a történetet- inkább kiegészítő kötete annak. Kicsit (sokkal) több bepillantást enged Nekhti Starr életébe, az eddigi célozgatásokból kőkemény tények lesznek. Sansa nem bízza a fantáziánkra, hogy mi történhetett hősnőjével Prentiesten. Ugyanakkor nem is előzménye ez a kötet a Hórusznak, hiszen annak cselekményét is számba veszi.


A történet:

Nekhti

Hekat Cerlyn lonecat, évekkel a Hórusz eseményei után szeretné megírni Nekhti Starr életrajzát. Sajnos nem áll rendelkezésére túl sok információ, csupán számadatokat, száraz tényeket talál az egykori Firstcatről, de ő szeretné az emberi oldalát is bemutatni. Nincs könnyű dolga, hisz akik ismerték a száműzött nőt, mára vagy halottak, vagy nem emlékeznek rá, esetleg nem óhajtanak nyilatkozni. Azért nem kell félteni a lonecatet. Talál három embert, akik- így vagy úgy- kapcsolatban álltak Nekhtivel és vannak emlékeik róla. Ezt a három embert invitálja meg -elég titokzatos módon- Hekat egy kis beszélgetésre, és az ő visszaemlékezéseik adják a novellák keretét.

 Az első "interjú-alany" Uraeus Verse, aki Ma'at Grandhomme anyjának- majd Ma'atnak is testőre volt, ott volt Prentiesten amikor Ma'at megvásárolta Nekhtit, és Ő képezte ki utódjának az albínót. Talán (biztosan) Ő az egyetlen, aki pontosan tudja mi történt a lánnyal a Császárságban, hisz Nekhti neki elmesélte.  Tőle tudja meg a lonecat- és így mi is is-, hogy milyen sorsa volt Nekhtinek, és milyen életet élt még hosszú évekkel később is Ma'at mellett. Urareus (Rus) Verse lesz az, aki végül szóra bírja a már évek óta hallgatásban élő lányt. Nem is akármilyen eszközökkel!

Nereida

A második elbeszélőnk  Nereida Cast, rendőrfőnök, a Szenátus tagja. Egykoron ő volt annak a hajónak a kapitánya, amellyel Ma'at és Rus Prentiestre mentek. Soha nem kedvelte Nekhtit, ma is csak a tömeggyilkost látja benne. Ugyanakkor megrögzött híve az igazságnak, így ő kicsit sem ferdít a tényeken. Az ő elbeszéléséből megtudjuk, hogy miért kell távolmaradnia a testőrnek Ma'at-tól, ha az éppen férfitársaságban van, kiderül, hogy Nekhti a maga módján igyekezett jóvá tenni a hibáját Ma'at felé (és hogy igenis képes a folyamatos beszédre, nem csak tőmondatokat tud alkalmazni!), miért kapta a lány a "Sortűz Nekhti" gúnynevet, és nem utolsósorban: bemutatót kapunk abból, hogy milyen lett volna Kha-ra Noire, ha sosem kell Nekhti Starr-é válnia.

Harmadik, és egyben utolsó emlékgyártónk a néhai Ma'at Grandhomme főkormányzó  titkára, Tod Kheshennuf. Neki lételeme a pletyka, így különösebb tiltakozás nélkül mesél mindarról, amiről tudomása van. Túl sok információval nem tud szolgálni a lonecat számára Nekhtivel kapcsolatban. Mindössze cáfoló érveket sorakoztat fel a főkormányzó és testőrének intim kapcsolatával kapcsolatban, és célozgat a másik felröppent pletyka valószínűségére, miszerint Nekhti és Kemt között talán volt valami. Sok jel utal(t) erre régebben, Tod szerint a legmeggyőzőbb talán az a bizonyos emléktörlés, amelyet a lány a főkormányzó bátyján hajtott végre. És emlékszik még valamire... Emlékszik arra, hogy a mindig zárkózott, otthonülő Nekhti Starr hosszú évek alatt egyetlen egyszer kivett pár nap szabadságot, és elutazott valahová. Tudja, hogy előtte telefonon érdeklődött egy tudományos előadó iránt, de nem is sejti, hogy ennek mekkora jelentősége lehet- s így a lonecat sem tudja meg. Mi, az olvasók szerencsésebbek vagyunk. Nekünk lehetőségünk van elkísérni Kemtet- akinek feltűnik, hogy a történelemrajongó Nekhti egy xenobiológiai konferenciára utazik, ezért követi a lányt- s így megtudjuk hová igyekezett annyira a testőr, miért volt olyan fontos számára, hogy ott láthasson valakit.

Vélemény:

Kell-e mondanom, hogy imádtam? Olvastatja magát, és olyan érzékletesen van megírva, hogy (már megint) benne éltem a történetben. Hiába tudtam, hogy mi lesz Nekhti sorsa, izgultam az ellenkezőjéért.. Főleg amikor láttam, hogy milyen lenne, ha nem történt volna meg vele mindaz, ami megtörtént. Kemt még mindig ugyanolyan szeretetreméltó, mint a Hóruszban, Ma'at szintén, de most új kedvenc karakterre leltem: Eber Andu, a lökött kleptomániás. Legalább olyan lökött, mint amekkora mázlija van kedvenc főkormányzónk nimfomániájával- avagy hogyan szabadulj szorult helyzetedből?. :)
Ajánlom mindenkinek ezt a könyvet, hozzátéve, hogy ne kezelje önálló regényként. A Forradások szigorúan kiegészítő kötete a Sötét Hórusznak! Ráadásul az olvasási sorrend is fontos- hacsak nem akarja valaki előre lelőni az összes meglepetést.

A felhasznált képeket Ta-mia Sansa készítette, minden jog Őt illeti!

A könyv a Publio kiadótól rendelhető, ebook változatban is!

Michael Gruber: A boszorkányfiú

A fülszöveg:
Miró csúnya, torz testű, inkább koboldra hasonlít, mint emberi lényre. Talán ezért is hagyta sorsára a szülőanyja, de egy boszorkány rátalál, és hazaviszi. Ám az ő otthonában sem egyszerű az élet, és rengeteg elfoglaltsága miatt egy anyamedvére, majd egy bosszúszomjas, fogságban sínylődő dzsinnre bízza a fiú nevelését. Miró magányosan nő fel, játszótársai az erdő állatai, akiknek megtanulja a nyelvét, de mindvégig kétségbeesetten vágyik az emberek társaságára. Igazi játszótársakat, barátokat szeretne, és amikor ez az ártatlan gyermek váratlanul szembesül az emberek kegyetlenségével, a szíve megkeményedik, és rettenetes bosszút forral ellenük, ami azonban nemcsak őt, hanem a nevelőanyját is halálos veszélybe sodorja. Ezek után Miró, a boszorkány és az emberré változtatott macska kénytelen elmenekülni az addigi biztonságos, védett otthonukból, és mutatványosként próbálnak megélni. Hamarosan Miró szívét megérinti a szerelem, ám ekkor ismét menekülniük kell, és a fiú egy varázslat segítségével gazdag emberré válik. A külsejét azonban továbbra is kénytelen maszk alá rejteni. Hiába a nagy vagyon, az érzelmeit nem viszonozzák, és ebbe végül belerokkan, mígnem hosszú-hosszú szenvedést követően kap még egy esélyt az újrakezdésre.

Michael Gruber

Michael Gruber csodálatos fantázia- és mesevilágot tár az olvasók elé, melyben némi változtatással a jól ismert, klasszikus mesék (Piroska és a farkas, Jancsi és Juliska, Hófehérke és a hét törpe stb.) is felbukkannak.
*******************************************
Na most akkor én jövök-szokás szerint kötözködni véleményt formálni:

• Borító: Nagyon szép! Dombornyomott, egyedi és találó is. Valóban azt ábrázolja, amiről a regény szól. (Leginkább a borító miatt szereztem meg...)
• Fülszöveg: Hát régen találkoztam ennyire spoileres ismertetővel! Bár én magam szeretem a előrevetítéseket, azért ez egy kicsit sok...(És nem is mindig igaz, amit közöl!)
• Helyesírás, ilyesmik: Sajnálom, háklis vagyok erre. És bizony bőven akad olyan szó, vagy mondat, amire nagyot néztem. Az ismétlésekről már nem is beszélve! Szerkesztő vagy lektor látta egyáltalán a művet kiadás előtt?
• A klasszikus mesék "átdolgozásai": Nem nyújtottak semmi újat. Komolyan nem értem, miért vannak odáig tőle az olvasók. Ez a regény 2005-ben íródott. Már évekkel azelőtt vetített a Hallmark csatorna ilyen "újragondolt" meséket! (Sőt, azok jobbak is voltak-de ez szuverén véleményem.)
• Tartalom: 

 Meglehet, az a baj, hogy el vagyok kényeztetve, de összességében nem tetszett a regény. Az alaptörténete jó, és érzem benne a lehetőséget-mégsem sikerült a szívemig érnie. Inkább összezavart. Már megint nem tudom, hogy melyik korcsoportnak szánhatta az író, és műfajilag behatárolni is nehéz lenne. A legközelebb talán a meséhez áll, de gyerek kezébe nem adnám. Vannak benne eléggé durva jelenetek is (egy mindenképpen), s bár az ún "klasszikus" mesék is elég horrorisztikusak tudnak lenni (a farkas megeszi Piroskát, Hamupipőke mostohatestvérei levágják a saját testrészeiket, Hófehérkét megmérgezi a mostohája), azok nagyrészt a gyerek fantáziájára bízzák a cselekmény lefolyását. Itt nem. Itt hosszú sorok szólnak egy medve haláláról, és igencsak érzékletesen bemutatják a pusztulás utáni enyészetet. Ez nem gyereknek való. Akkor talán felnőtteknek íródott. Ez megmagyarázná a helyenként eldurvuló történetet, és a szintén felnőttekhez szóló tanmesei szálat. De akkor kinek szól Miró szerepköre? 
Feladom. Talán csak nem én vagyok a célközönség, de egy biztos: nem kívánom újraolvasni a könyvet, így cserealap lesz belőle.

Silvana De Mari: Az utolsó tünde

Silvana De Mari

Az ismertető, a könyv fülszövege:

Egy kicsi tünde, egy nemrég született bolyong erejét megfeszítve, magára maradottan a kietlen, széltépte, esőverte vidéken. Eljött a Sötétség Kora. Övéi mind egy szálig odalettek a barátságtalan Tünde Zugokban, ahová száműzték őket. Az emberek gyűlölik a tündéket. Mindenki gyűlöli a tündéket. Egy asszony és egy férfi – noha maguk sem értik, mi okból – mégis pártfogásukba veszik, s Yorsh, a kicsi tünde velük vándorolván döbbenten ismer magára egy ősi prófécia üzenetében:

Mikor a víz elönti a földet, 
Eltűnik a nap, 
Elérkezik a sötétség és a fagy. 
Mikor az utolsó sárkány és az utolsó tünde 
Megtöri a kört
Találkozik a múlt és a jövő, 
Egy új nyár napja ragyog fel az égen.                                                                                                  

Ő lenne az? Aki helyrehozhatja a múltat és megmentheti a jövőt? Csakhogy ezzel az is együtt jár, hogy ő az utolsó. Utolsónak lenni pedig kegyetlen dolog. Ha csak nem lel visszhangra – s egyúttal vigaszra – feltétlen, önzetlen szeretete igaz barátaiban, legyenek azok muslincák, sárkányok, emberek, egy kutya vagy akár egy hegyi troll.

Ismertető, (részlet) a hátoldalon:

"A főnixek voltak a legaljasabban korlátolt, tökéletesen ostoba madarak, amelyek valaha is léteztek a teremtésben. Amikor valaki úgy születik, hogy ennyire nincs egy csöpp esze sem, az ne panaszkodjon, ha aztán egyszer csak kihal. A főnix nem tud semmi másra gondolni, mint a farktollaira és a szeme alatti ráncokra. Erről csak annak lehet fogalma, aki ismerte őket. Egy főnixszel beszélni siralmas, mint amikor valaki kiszáradt füvű réten áll, meg nem született virágok között. Még a puszta emléke is kétségbeejtő… Készek elevenen elégni, nehogy megöregedjenek. Nem született új főnix, érted: mindig ugyanaz az üresfejű tyúk született újjá!” 

Miért?: Mert felmentem a könyvtár ifjúsági részlegébe, hogy a fiamnak kihozzak egy Darren Shan könyvet. Az nem volt bent, de ennek a címe felkeltette az érdeklődésemet. Végül a hátoldalon található idézet miatt hoztam ki, kedves barátnőm ugyanis főnix mániás. Kíváncsi lettem arra, hogy mit ír ez a könyv a tűzmadarakról. :)
Megbántam?: Nem! Sőt, kedvenc könyv lett belőle, bár amire kíváncsi voltam, arra nem kaptam választ. A főnixekről pontosan annyit lehet megtudni ebből a regényből, mint amennyit a hátlap megmutat.Viszont van  a szerzőnőnek regénye "Az utolsó főnix" címmel is. :)

Na akkor értékeljek... Vagy valami olyasmi...: Kezdjük a borítóval: gyönyörű! Alapból kedvencem a narancssárga, tehát azonnal megvett magának, de ráadásul dombornyomott betűkkel írták a szerzőt és a címet, ezért olyan jó kis fogdosós lett. :) Ezzel együtt nem értem, hogy miért cserélték le nálunk a borítót. Az eredeti is nagyon szép lett volna! (És nagyon sok országban azzal jelent meg. Hiába no... Mi magyarok mindig különcködünk!)

Na jó, elismerem, vannak még renitenskedők rajtunk kívül is. :) És akkor már a miénk szebb! :)

Műfajilag: Számomra behatárolhatatlan. Kicsit ez is, az is- de egyik sem igazán. Kicsit fantasy, hisz van benne tünde és sárkány, troll és mágia. De nem ezen van a hangsúly. Kicsit meseszerű, tehát gyermek-ifjúsági ; de annyi mondanivaló van a sorok közé rejtve, hogy bátran ajánlom a felnőttebb korosztály figyelmébe is! Sőt... Talán inkább nekik/nekünk szól. 

Mit tanulhatunk a könyvből: Tanmese, megismerhetjük belőle az előítéletet, hiszen Sajra, Monser (az emberek) és Yorsh (a tünde) kölcsönösen csak rosszat hallottak egymás fajáról. (Az emberek tudvalevőleg megeszik a tündéket rozmaringgal fűszerezve, míg a tündék minden baj forrása...) Megtanuljuk, hogy az előítélet rossz dolog, mert az asszony, a vadász és a nemrég született végül sok baj és viszontagság után megszeretik egymást. Ezt persze nem ismernék be, így később azt is megtanuljuk, hogy addig kell bevallani érzéseinket, amíg erre lehetőségünk van. Megtanuljuk azt is, hogy az adott szó kötelez, és a hűség fontos erény. Megtudjuk, hogy ellenségekből lehetnek barátok is-ha esélyt kapnak. Ha feltételezzük a jót ott is, ahol a rosszhír előrébb jár, és ahol esély sem látszik menekülésre. (No lám... Hisz a troll SZÉÉP! Sőt... Gyö-nyö-rű! És ki enné meg rozmaringgal fűszerezve azt, aki őt szépnek látja?!)  Megtudjuk, hogy az agyalágyult sárkány nem is olyan buta, és hogy mire képes egy utolsó-egy másik utolsóért.

Nem szeretném végigspoilerezni a könyvet. Márpedig anélkül nem tudok beszélni róla. Talán még ennyi belefér: úgy tűnik, a rozmaring jó fűszer lehet-hisz minden húsfélét azzal ízesíte(né)nek. :) 

Kedvenc idézeteim: (ez még gyarapodni fog)

"– Meg kell találnunk az utolsó sárkányt és az utolsó… – a férfiban benne akadt a szó, mintha eszébe jutott volna valami. Ránézett a kicsire, és nem merte folytatni. 
– Az utolsó tündét – fejezte be a kicsi. – Szegényke! Az utolsó tünde. Borzalmas lehet az utolsó tündének lenni. Azon túl, hogy ez azt jelenti, hogy utána nem lesznek tündék. Ez kegyetlen dolog. KEGYETLEN. Csak rágondolni is fáj. De hát így majd megismerhetek egy másik tündét. Én mindig csak magamat és a nagymamát ismertem. És ha megismerem őt, akkor már nem lesz utolsó, mert ketten leszünk, és nagyon jó… – A kicsi megtorpant. Az arca elkomorult. – De ha én itt vagyok, ő nem lehet az utolsó… 
Csend lett. Néma csend. 
– Én vagyok az utolsó tünde."

"Egyedül is meg lehet vigasztalódni, de ketten jobb: ha valaki mást vigasztalsz, te is megvigasztalódsz."

"Ha hosszú évek éhezése, kimerültsége van a hátad mögött, igen nehéz arra gondolni, hogy „holnap”. A gondolataidat teljesen lefoglalja az „itt és most”. Most ne éhezzek annyira. [….] Az, akinek mindig csak parancsolgattak, és ha megpróbált valami olyat csinálni, amire nem utasították; ostorral verték el, már nem tud semmi olyat tenni, amire nem kapott parancsot, még ha az élete is a tét."

Lengyel Dávid – Kuba Richárd: Holtak világa – A jóslat

A könyv ismertetője (fülszövege):

"A hetes számok végével egyidőben, 
megjelenik a nagy öldöklés, 
közvetlenül a nagy Millennium után, 
mikor a holtak kikelnek sírjukból."
                                   Nostradamus

Egy csapat katona érkezik a Kiskőrös mellett lévő egykori katonai laktanyához. A létesítmény területéről segélykérést észleltek. Azonban, mire odaérnek, nem találnak mást, csupán egy maroknyi túlélőt, hatalmas pusztítást, és élőholtak tömegét.

Egy katona, Andrássy Bálint tizedes az egyik szobában rábukkan egy kis könyvre, Kozma András naplójára. Miközben olvassa, egyre inkább bepillantást nyer ennek a húszas évei elején járó fiatalnak a küzdelmekkel teli életébe. Ez idő alatt arra is rájön, hogy egy nostradamusi jóslatnak köszönhetően ez a fiú már régóta számított rá, hogy egy napon a holtak életre kelnek…

                                                                            *********************

Lengyel Dávid

Amit már olvasás előtt tudtam: Két szemtelenül fiatal magyar srác első regénye. Van szerencsém (olykor) mindkettővel beszélgeti a Moly-on, sőt, egyikükkel (Kuba Richárd, "Hankman") már személyesen is találkoztam. Remélem, hogy véleményem őszinte kifejtése nem zavar bele kezdődő jó ismerősi kapcsolatunkba! A szerzőpáros másik felével (Lengyel Dávid) még nem találkoztam, de én nem zárkózom el a találkozótól. A gyerek meg is ölne, ha nem szerezném meg az Ő autogramját is! :)

Még mielőtt bármi mást írnék:

Rögtön az elején szögezzük le: még soha nem olvastam ilyen típusú zombiregényt! Persze, Kingtől az Állattemető nálam is játszott, de King egész más műfaj-tehát összehasonlításra nem alkalmas. Továbbá nem igazán rajongok a zombifilmekért sem, épp ezért igen kevéshez volt szerencsém. Talán egy kezemen meg tudnám számolni, hogy mennyit láttam, és ebből a hatalmas mennyiségből mindössze kettő tetszett. Nem vonz a téma, így talán keményebb vagyok az átlag-értékelőnél. No, miután szépen bevallottam, hogy teljesen laikus (mondhatni szűz) vagyok műfajügyileg; kérlek titeket, hogy a véleményemet csak ekképp vegyétek figyelembe.

Akkor most mégis miért? : Mert  molyon sokat hallottam róla, és kíváncsi lettem. Továbbá minden műfajnak kell adni legalább egy esélyt, s akkor már miért ne magyarral kezdjek? Gondoltam, ha nekem nagyon nem fog bejönni, még mindig van két fiam, akik élnek-halnak a horrorért-tehát mindenképpen lesz a regénynek gazdája. J 

És olvasás után?: Nem lettem rajongó. Ez nem azt jelenti, hogy nem vagyok kíváncsi a többi részre, csak épp képes vagyok türelmesen várni a megjelenésekre. Egész biztosan megveszem mindet, mert a nagyobbik fiam már most tűkön ül. J Ő hamarabb olvasta el, a lelkesedése igazán buzdító volt.

Amire rájöttem: Ha neadjisten bekövetkezne efféle zombijárvány, én az első halottak között lennék. Az otthonom kicsit sem védhető, földszinti, teli üvegportálos terasszal. Nincs fegyverem, nincs felhalmozott élelmiszerkészletem, és a környéken sehol nincs óvóhelynek használható épület. Ez azért elkeserítő. L

Amik nem tetszettek:

-Túl gyorsan történnek az események. Illetve… Andris kicsit túlreagálja a dolgokat. OK, tudjuk, hogy igaza lesz-de akkor is. Szinte a semmire (zavargások Amerikában) állítja azt, hogy élőholtak támadásáról van szó. (Ekkor még sehol nem írnak járványügyisekről!) Ettől a fiú kissé… Háthogyismondjam… Elmebetegnek tűnik… 

-Amikor végül járványról is szó esik, Ő azonnal lelép a munkahelyéről, ellopja a szolgálati fegyverét, hazamegy a szüleihez és láss csodát: A szülők azonnal elhiszik amit a fiúk állít. Hát azért… Lássuk be… Az emberek döntő többsége még akkor sem hinné el, ha a tulajdon szemével látná, nemhogy mindenféle valós bizonyíték nélkül. Különösen nem egy olyan fiúnak, aki évekkel korábban már besült egy ilyen „hírrel”.

-Andris biztonságosabbnak ítéli az otthonukat, mint a laktanyát-de elengedi a szüleit maga mellől… Fura. Ilyenkor azért összetartóbb lenne egy család. Ha ennek valami oka van-azt ki kellett volna fejteni. Így olyan…  Fura…

-Na ez nem a „nem tetszett” kategória, inkább a „nem értem az okát”. A 9. fejezet végig E/1-ben íródott, valódi naplónak tűnik, míg az összes többi (bár naplószerűen fejlécezett) E/3. Mi az oka? Amúgy nekem tetszett ez a fejezet, talán jobban mint a többi. (Írástechnikailag) Csak kicsit olyan érzésem lett utána, mintha egy gyerekkel etetnénk az ebédet, majd azt félbeszakítva kapná meg a nasit. (Imádná minden kölyök!) Node a nasi után visszatérni a normál ebédhez? *szipp*

-10. fejezet: JAAAAAAJJJJJJJJJJJ! Hát ez meg mi?! Andris azt hiszi, hogy zombi van a házban, és ELŐBB a cipőjét húzza fel, majd EZUTÁN nyúl a fegyverért? Őőőőő…

-Csók Andival: Hát ez olyan volt, mintha kötelező lett volna beleírni valami romantikus szálat is. Nem tetszett. Szegény Andrist letámadja egy asszonyállat, ő meg csak hagyja magát és uccu már mehetünk is tovább-feeling.  Egyáltalán nem hiányzott a történetből a romantika. Nem is volt kellőképpen előkészítve. A fiatalok közt nem volt előtte vonzalom. (Hacsak nem vesszük annak az 'egymásra néztek, majd együtt zsugáztak' vonalat)

Túl sok van belőle: Az „azonban”, „közben”, „fogyasztani” szavak feltűnően sokszor szerepelnek. Míg az első kettő csak szóismétlés, a harmadik ráadásul egyáltalán nem illik a történetbe. Fogyasztani étteremben szokás. Ez a szó túlságosan… előkelősködő, sznob, vagy nem is tudom hogyan fogalmazzam meg. A szereplők soha nem ettek! Mindig fogyasztottak… Ha már az étkezésekről van szó: kidobni a két napos sült húst, miközben esély sincs az utánpótlásra… És teszi ezt egy olyan ember, aki évek óta készül a zombitámadásra… Háááát…

Túl kevés van belőle:  Jobban mondva nincs is. Az indulatszavak! Hová lettek az indulatszavak?! Most komolyan el kéne hinnem, hogy senki nem káromkodik?! Talán egyetlen egyszer találtam egy „Anyád” szót egy beszélgetés közben, amit nem is tudtam hová tenni hirtelen…

Nézőpontok:  Nekem nincs bajom a fejezeten belüli nézőpontváltással, sőt. Szeretem azt, bár állítólag ez hiba. De az azért zavaró, ha két mondaton belül történik a váltás, és a második mondatban nincs megjelölve az alany. Hirtelen azt hittem, még mindig „A”beszél, pedig közben szereplőváltás történt „B”-re.

Jellemábrázolás: Hát az nem nagyon van. Alig-alig tudnám megmondani, hogy melyik karakter milyen lehet. Mintha csak fekete-fehér karakterek lennének, a többiek pedig elsikkadnak valahol. Erre kicsit jobban rá kellene gyúrni, mert (én legalábbis) így nem lehet igazán izgulni egy szereplő sorsáért. Csak Andrásért aggódtam, és ezt az a bizonyos 9. (E/1) fejezet érte el.

Ami tetszett: 

-Elsősorban a helyszínválasztás! Felüdülés volt végre magyar helyszínen, magyar szereplőkkel történő eseményekről olvasni! (Még akkor is, ha szülővárosomat kicsinálták az élőhalottak.) 

-Minden elismerésem azért is, hogy a fiúk nem kerestek maguknak jól -vagy simán csak idegenül- hangzó írói álnevet. Hiszen egy "ámérikás" névvel, és "ámérikás" helyszínnel biztosan többen érdeklődnének a könyv után. Ez persze az "átlagmagyar" előítélete a magyar írókkal szemben... (Nemrég olvastam, hogy többen csak halott íróktól hajlandóak olvasni... :( Hát... No Comment!) 

-A lépcsőházas jelenet... Wáóóó! Hát én nagyjából ilyennek vártam az egész regényt! Persze, ehhez le kellett fektetni az alapokat, és ki kellett bontakoztatni a cselekményt is. De ott valami iszonyú nagyot alkottak a szerzők! Ez reményt ad a folytatások olvasásához is. :) Azok minden bizonnyal mozgalmasabbak lesznek, hisz már nagyon a "sűrűjében" leszünk a történésnek!

És most:
Most meg akarom szerezni a folytatásokat. És nem csak a fiamnak! Mert :

nem tudom még: 

-hogy mi okozta a járványt

-hogyan oldják meg ezt a helyzetet

-vajon lesz-e köze a hetes számok végének a történethez

-mi lesz a két főbb szereplő sorsa

-végülis ki harapta meg Andrist?

Ha jobban belegondolok: azért a célját nálam is elérte ez a könyv… Fogok még zombiirodalmat olvasni! :)

Végül, de nem utolsósorban mutatnék egy másik véleményt erről a könyvről. Rövid, de velős: a nagyfiam üzenete az íróknak:

"Először is leszögezem, erősen kellett koncentrálnom ha le akartam tenni. Egy percig se volt unalmas a könyv, folyamatosan történik valami a főhőssel vagy társaival. Kedvenc részeken nem emelhetek ki mert spoilerezni nem akarok, de mindenkinek csak ajánlani tudom… Az első könyv hosszú idő után ami ennyire lekötött. Viszont kritizálni is szeretnék… RÖVID!!! :( És hol a többi?"

Talán így objektívebben értékelhető ez a regény. A célközönségnek (mint látható) valószínűleg jobban fog tetszeni, mint nekem. És mint mondtam az elején: én nem vagyok rajongója a műfajnak...