Gender Krónikák és hatásaik

Gender Krónikák és hatásaik…    

Márciusban olvastam utoljára teljes figyelemmel a címben említett sorozat (jelenleg) utolsó kötetét. Azóta csak bele-bele pillantok a legfrissebb megjelenésbe. Nem is ez a lényeg. Hanem az, hogy hónapokkal ezelőtt merültem el a Sansa által kreált világban, és azóta sem szabadulok tőle. Beépült a mindennapjaimba. Egyszerűen másképp látom a világot…………………………….  Ok, ezt nem tudom normálisan megfogalmazni. Inkább példákat említek, talán úgy érthetőbb lesz, amit közölni szeretnék.

          1- Ülök a buszon, olvasok, néha felnézek, hogy merre járunk éppen. Velem szemben- pár üléssel arrébb- igazi cicababa ül, bambul. Mééély dekoltázs, hosszú karmok. Átsuhanó gondolat a fejemben: „Mi lenne belőled Prentiesten?”

          2-  A kerület, ahol dolgozom… A nyócker. Mindennaposak a házastársi viták az utcákon. Viták… Értitek… S a viták nyomai az asszonyokon. Hites uruk  vidáman vásárolja a következő betevőt (ampulla), gondolat nálam: „Ettől érzed magad férfinak?! Élnél Bubastison!”

          3-  Eszembe villan a prentiesti életkép, és úgy hiszem, jó nekünk-nőknek, itt-ezen a földön. Aztán eszembe jutnak a fejlődő országok csadorba bújtatott asszonyai és a bubastisi egyensúlyi társadalom…

Nem hiszem, hogy ez volt a célja a regények megírásának. Csak azt tudom, hogy amióta olvastam őket (igen, Őket- saját életet élnek!), egyre másra feltűnik az a bizonyos megkülönböztetés, amit addig olyan magától értetődően természetesnek vettem. Pedig nem természetes. Mért kéne szó nélkül tűrni, hogy egyenlő munkáért nem egyenlő bért kapunk? Miért kéne hagyni, hogy egyesek visszaéljenek testi fölényükkel? Miért létezik „férfi-munka” és „női-feladat”? Miért ne lehetne egy nőből kiváló ács, kőműves, szobafestő, asztalos, testőr? Miért ne lehetne egy férfi tökéletes házvezető, titkár, óvó bácsi, babysitter, hostess? Miért van az, hogy ha a fiaim (akik léteznek), a város összes nőjét ágyba vinnék, akkor az dicsőség számba menne, miközben ha a lányom (aki nem létezik) az összes pasit ágyba vinné, az szégyen lenne?  Miért dolga a nőnek a férfi kiszolgálása? Annyira magatehetetlenek, hogy nem képesek maguk után elmosogatni? Nem tudják, hogy működik a porszívó? Annyira belefáradnak a munkába, hogy nem találják a ruhásszekrényt? Ezzel szemben a nő menjen dolgozni, nevelje a gyerek(ek)et, főzzön, mosson, takarítson és természetes mindezt frissen, üdén és vidáman. Nehogy elfáradjon estére, amikor is lehetősége van ágyba bújni hites urával…. Mert, ha véletlenül elalszik előtte, akkor egészen biztosan megcsalja a férfit! Ugyebár.

Na jó. Ez már nem az, aminek indult. Asszem. Vagy mégis, hisz ez mind eszembe jut, ha a Gender Krónikákra gondolok.

Pedig én nem panaszkodhatok. Az én párom nem illik bele ebbe a klisébe. Nálunk igazi egyensúlyi társadalom van. Bár néha úgy érzem, matriarchálissá fajult a helyzet. :P De volt valaha férjem. Volt. Szerencsés vagyok, mert megszabadultam tőle. Tanultam abból a kapcsolatból sokat. Csak az árát ne kellett volna megfizetni….